HTML

Év gyógyszerésze

A blogban nyomon követjük a gyógyszerészek szakmai megbecsüléséért létrehozott pályázat keletkezésének körülményeit, a pályázat során felmerülő kérdéseket, sikerélményeket. Az olvasó betekintést nyerhet a szervezők munkájába, elsőként értesülhet a pályázat újdonságairól. A kampány célja a gyógyszerészek szakmai berkeken belüli elismertségének növelése, erőfeszítéseik díjazása, példamutatás.

Friss topikok

2012.03.02. 18:08 Év gyógyszerésze

Az Év Gyógyszerésze pályázat részleteiről tájékoztattuk a sajtó képviselőit

 2012-ben ismét megrendezésre kerül a tavalyi évben nagy sikerrel zárult Év Gyógyszerésze pályázat.

A pályázatot, ahogy az elmúlt évben is a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége koordinálásával a Magyar Gyógyszertudományi Társaság, a Magyar Gyógyszerészi Kamara részvételével és a Roche Magyarország Kft. támogatásával, a Nero Solution Kft. szervezésében hirdetik meg.

 

 

 

 

 

 

2012-ben már minden aktív gyógyszerésznek, tehát a patikai mellett a kórházi és az ipari területen dolgozóknak is lehetősége nyílik részt venni a megtisztelő címért zajló versenyben, ha elkészítik a kiírásnak megfelelő pályamunkákat. A pályázat célja változatlan: olyan gyógyszerészt illetve gyógyszerészeket részesítsenek elismerésben, aki példát mutat a többieknek kiemelkedő szakmai teljesítményével, betegközpontú szemléletével a gyógyszerészi gondozásban, a gyógyszerellátásban, a gyógyszerfejlesztésben.

A 2012. február 28-án tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a gyógyszertár egy olyan népegészségügyi találkozóhely, ahol becslések szerint naponta 650 ezren jelennek meg. Őket kell a lehető legjobb kiszolgálásban részesíteniük a gyógyszerészeknek nap, mint nap. Magyarországon a gyógyszerészek felkészítése a gyógyszerészi gondozásra 2002 óta zajlik, azóta igyekeznek mind jobban áthelyezni a fókuszt a gyógyszercentrikus szemléletről a betegcentrikusságra.

A zsűri tagjai elmondták, hogy óriási problémát jelent ma Magyarországon, hogy rendkívül magas a diagnosztizálatlan krónikus betegek száma, akik még nem kerültek be az ellátórendszerbe. Rendkívül rosszak az ország mutatói a szív és érrendszeri, illetve a rákos megbetegedések számát illetően is. A sajtótájékoztatón ismertettek egy a Semmelweis Orvostudományi Egyetem által készített felmérést, amely azt az eredményt mutatta, hogy a kiváltott gyógyszerek fele nem éri el a kívánt hatást, az összetevők sok esetben egymást gyengítő hatása miatt. A gyógyszerészi gondozásnak ennek javítása az egyik kiemelt feladata.

Fejlesztés alatt áll továbbá egy olyan, tőlünk fejlettebb országokban sok helyen már jól működő elektronikus rendszer, amely a betegeket TAJ számuk alapján azonosítva a gyógyszertárakban lekérdezhető, hogy az elmúlt három hónapban milyengyógyszereket kapott. Ennek segítségével elkerülhetők lennének az olyan veszélyek, amelyek különböző gyógyszerek együttes szedése rejt magában.

A négytagú szakmai zsűri idén is anonim módon bírálja el a pályázatokat. A tagok ezúttal is Dr. Mikola Bálint – Magángyógyszerészek Országos Szövetsége elnöke, prof. Dr. Vincze Zoltán – Magyar Gyógyszerész-tudományi Társaság elnöke, Dr. Szabó Sándor – Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös tiszteletbeli elnöke és Dr. Samu Antal – Gyógyszerészi Gondozás Szakmai Bizottsága alapító elnöke.

Az Év Gyógyszerésze 2012-cím díjátadójára a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége XXII. kongresszusán, október 13-án kerül sor. Ugyanezen időpontban lesz a szintén először tavaly megrendezett, idén májusban újra induló Kedvenc Patikám szavazás eredményhirdetésére is.

Az Év Gyógyszerésze pályázatra a pályamunkák beküldési határideje 2012. június 15. A pályázatról részletes információkat az Év gyógyszerésze honlapon találhatnak az érdeklődők: www.evgyogyszeresze.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://evgyogyszeresze.blog.hu/api/trackback/id/tr554284919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása