HTML

Év gyógyszerésze

A blogban nyomon követjük a gyógyszerészek szakmai megbecsüléséért létrehozott pályázat keletkezésének körülményeit, a pályázat során felmerülő kérdéseket, sikerélményeket. Az olvasó betekintést nyerhet a szervezők munkájába, elsőként értesülhet a pályázat újdonságairól. A kampány célja a gyógyszerészek szakmai berkeken belüli elismertségének növelése, erőfeszítéseik díjazása, példamutatás.

Friss topikok

2012.10.15. 11:11 Év gyógyszerésze

Átadták az Év Gyógyszerészének járó elismerést

Címkék: kongresszus díj Siófok

A zsűri értékelése után ünnepélyes keretek között a 2012-es Év Gyógyszerésze pályázat nyertesei a díjaikat 2012. október 13-án, szombaton vehették át Siófokon, a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége XXII. kongresszusán.

dijatado-kozonseg.jpg

A 2012-es év Év Gyógyszerészének választott jelentkező a páratlan szakmai elismerésen túl idén is különleges ajándékban részesült. A tavalyai év sikere után ezúttal is a méltán híres Eskulits Tamás szobrászművész által külön erre az alkalomra megálmodott, és elkészített egyedi szobrot kapta. A verseny első három helyezettje pedig egy-egy nagy értékű Samsung notebookot kapott, mely minden bizonnyal hatékonyan segíti majd munkájukat.

 

ev-gyogyszeresze-2012-nyertes.jpg

 

Év Gyógyszerésze 2012 díjazottak:

Dr. Szrogh Károlyné - Főnix Patika, Polgár

Dr. Kárpátiné dr. Gangl Teréz - Arany Kígyó Gyógyszertár, Sopron

Dr. Gyetvai László - Adria Patika, Budapest

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://evgyogyszeresze.blog.hu/api/trackback/id/tr255119402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása