HTML

Év gyógyszerésze

A blogban nyomon követjük a gyógyszerészek szakmai megbecsüléséért létrehozott pályázat keletkezésének körülményeit, a pályázat során felmerülő kérdéseket, sikerélményeket. Az olvasó betekintést nyerhet a szervezők munkájába, elsőként értesülhet a pályázat újdonságairól. A kampány célja a gyógyszerészek szakmai berkeken belüli elismertségének növelése, erőfeszítéseik díjazása, példamutatás.

Friss topikok

2013.08.05. 12:19 Év gyógyszerésze

Mind a húsz jelöltet meglátogattuk

Az elmúlt hetekben az ország különböző régióiban tevékenykedő jelöltek mindegyikét meglátogattuk, hogy személyes felkérjük Őket az Év Gyógyszerésze kampányban való részvételre, illetve egyidejűleg tájékoztassuk Őket a pályázat menetéről, valamint szakmai interjút készítsünk Velük. A fáradságos munka eredményeként összeállt a jelöltséget vállaló, a kampányban részt venni kívánó gyógyszerészek listája. Ezek szerint 2013-ban 18 kiváló szakember száll versenybe az Év Gyógyszerésze kitüntető címért.

Általánosságban elmondhatjuk, hogy egytől egyig minden jelölt már önmagában azt szakmai sikernek éli meg, hogy a versenyben részt vehet, ezáltal lehetőséget nyerve a dj elnyerésére.

Személyes véleményükről, meglátásaikról a jelöltek neveire kattintva olvashatnak.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://evgyogyszeresze.blog.hu/api/trackback/id/tr485590981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása